2014. május 5., hétfő

Parlagfű-kisokos - Foglalkoztató füzet a 8–10 éves korosztály részére

Játékos formában kapnak információt a parlagfűről és az ellene védekezésről a gyerekek a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által készített, ingyenes ismeretterjesztő kiadványban.

A Parlagfű-kisokos című kiadvány rövid történetben ismerteti meg a 8–10 éves korosztályt a Magyarországon legelterjedtebb és legfőbb allergiás tüneteket okozó gyomnövénnyel. 

Bemutatja a növény fejlődését, elterjedését, az általa okozott pollenallergiát, valamint felhívja a figyelmet arra is, hogy ki, mit tehet a gyom további szaporodásának és virágzásának megakadályozása érdekében. 
A foglalkoztató füzetet a tanév végéig valamennyi iskolába eljuttatja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A színes kis füzet színezéssel, keresztrejtvénnyel, kakukktojás-keresővel, betűrendezővel, útkeresővel, mozaikképpel, betűvadászattal, szókeresővel és matricaragasztással segíti a gyomokkal, főképpen a parlagfűvel ismerkedést. A vidám kis történet főszereplői gyerekek, akik végigkísérik a harmadik és a negyedik osztályos tanulókat a feladatokon.

A kormányhatározatba foglalt parlagfű elleni, tavaly elfogadott akcióterv az ismeretterjesztésre, a tájékoztatásra, a szemléletformálásra, a megelőzés fontosságára helyezi a hangsúlyt. A terv részeként a parlagfű elleni védekezés témája fokozatosan beépül az iskolai tananyagba.

Letölthető dokumentum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése